Figyelj a hívásra!

walking
Szubdiakónus szentelés

A papi hivatásnak vagy a vallásos élet bármilyen formája teljesítésének első lépése az Isten hívására való odafigyelés. A legjobb módja ennek a buzgó imádság - ami egyszerűen Istenhez emeli az értelmet - és a szentségek méltó vétele, amely feltételezi a kegyelem állapotát, vagyis az Istennel való barátságot. A fiatal (vagy nem is olyan fiatal) férfi átadja magát az isteni meghívásnak, mert Isten azokhoz beszél csak, akik készek meghallgatni és cselekedni. - Figyelj Isten hívására!

Nem elsősorban erős érzelmek vagy heves érzések

Ez az isteni hívás azonban nem nyilvánul meg elsősorban erős érzelmekben vagy heves érzésekben. Ezek az érzékeny vigaszok néha kiegészítik a hivatás felismerését, azonban nem jelentik a hívást a papságra. Az igazi hivatás ehelyett biztosan azáltal fejlődik ki, hogy határozott és állandó vággyal Istent akarja szolgálni önmaga feláldozásával mások javára. Ez volt a vágya Krisztusnak, amíg a földön élt, és ez az, amellyel rendelkezniük kell a leendő papoknak is.

Ha az ember egyszer felismeri, hogy birtokában van ennek a tartós vágynak, akkor beszélnie kell a helyi pappal és igyekeznie kell, hogy felvegyék a papi szemináriumba, feltéve ha nincs ennek akadálya. Ez az első és legfontosabb lépés a papi hivatás teljesítésében.

A felismerés kötelessége

Most a hivatás felismerésének kötelessége a szeminárium rektoráé, és a leendő pap lelki vezetőjéé, mert a helyi püspök őket nevezte ki erre a különösen nehéz és fontos feladatra. Mindaddig, amíg a papnövendéknek becsületesek és őszinték a tettei és szavai, addig minden bizonnyal egyértelmű a hivatása.

A leendő papnak jámbor szándékkal kell tisztelnie Istent és szolgálnia a lelkeket, emellett fel kell mutatnia az erkölcsi fegyelmet, a lelki egészséget, a józan észt és a szellemi érettséget. Mindezek a tulajdonságok elengedhetetlenek a sikeres papi szolgálathoz. Hasonlóképpen nem hajthatják őt az érzelmek, beleértve a fizikai örömöket is, vagy azt a vágyat, hogy a világ dicsérje és elismerje. Az ilyen hibák súlyosan akadályoznák a lelkipásztori feladatait és az Istennel való kapcsolatát.

Ad Catholici Sacerdotii (A katolikus papsághoz)

XI. Piusz pápa kiváló összefoglalást adott a püspökök, szemináriumi elöljárók és lelki vezetők számára, akiknek törekedniük kell, hogy ösztönözzék a nevelkedő papokat:

„Az okos és éber szemináriumi elöljáró, aki a reá bízott ifjakat egyénenként gondosan figyeli, azoknak tehetségeit és hajlamait alaposan tanulmányozza, különös nehézség nélkül észreveszi, kinek van égi hivatása a papságra. A papi hivatás vagy a papi szolgálatra való hajlamosság - mint jól tudjátok, Tisztelendő Testvérek - nem annyira a lelkiismeret belső szózatán vagy érzelmi hangulatokon alapszik, amelyek sokszor egészen hiányoznak, hanem inkább a papságra törekvő őszinte és nyílt szándékon, ha ez azokkal a testi és lelki adottságokkal párosul, amelyek a papi szolgálatra való alkalmasságnak előfeltételei. Aki a szent papi rendet azzal az önzetlen nemes szándékkal kívánja, hogy önmagát Isten szolgálatára és a hívek üdvösségére áldozza, azonkívül józan jámborságot, romlatlan tisztaságot és megfelelő tanultságot mutat vagy legalábbis arra törekszik, annak nyilvánvalóan hivatása van az Istentől a papságra.

Aki azonban csak rövidlátó szüleinek erőltetésére azért akarja a papi állást elnyerni, mert földi javakat, előnyöket és kiváltságokat remél tőle, ami inkább a múltban volt általánosabb eset; aki a fegyelmet és az engedelmességet nehezen szokja, a jámborságra kevésbé hajlamos, nem szereti a munkát és nem érdeklődik a lelkek üdvössége iránt; aki az érzékiség iránt fogékony és hosszú tapasztalatban nem mutatja képességét az ellenállásra; aki végül a tanulásban oly gyönge előmenetelt tesz, hogy nem nyújt kellő reményt a tanulmányok elégséges sikerrel való elvégzéséhez: az nem született arra és nem alkalmas rá, hogy a szent papi rendet felvegye.” (XI. Piusz: Ad Catholici Sacerdotii)

Szigorú és igényes felkészítés

A hiteles papi életre való felkészülés szigorú és igényes, de nem eredmény nélküli. Maga Krisztus megmondta, amikor az apostolai megkérdezték, hogy mi lesz az ő jutalmuk:

„Aki nevemért elhagyja otthonát, testvéreit, nővéreit, apját, anyját, feleségét, gyermekeit vagy a földjét, százannyit kap, s az örök élet lesz az öröksége.” (Mt 19, 29)