Syllabus Errorum

Őszentsége IX. Pius pápa a „Quanta cura” kezdetű, korának tévedéseit elítélő körleveléhez csatoltatta 80 elvetendő tétel egybeszerkesztett jegyzékét; a tételeket különböző tanító irataiban bélyegezte meg. Az egyes tételek értékelésénél figyelembe kell venni a forrás erejét és súlyát (körlevél, apostoli levél, buzdítás), valamint a szövegösszefüggést is. Nyilvánvalóan egyes, inkább jogi és egyházpolitikai tételeket annak a kornak a körülményei nagymértékben befolyásolták. A Syllabus-t a bíborosi kollégium szerkesztette meg.

I. Pantheizmus, naturalizmus és abszolút racionalizmus
  1. Semmilyen legfelsőbb, legbölcsebb, gondviselő, ettől a mindenségtől különböző isteni lény nem létezik, az Isten ugyanaz mint a természet, és ezért változásoknak van kitéve; és az Isten valójában csak az emberben és a világban keletkezik; a mindenség az Isten és az Isten tulajdonképpeni szubsztanciájával bír; az Isten a világgal egy és ugyanazon dolog, tehát a szellem az anyaggal, a szükségszerű a szabadsággal, az igaz a hamissal, a jó a rosszal, és az igazság az igazságtalansággal.

  2. Tagadni kell az Isten minden befolyását az emberekre és a világra.

  3. Az emberi ész, – minden, legcsekélyebb tekintet nélkül Istenre – az igaznak és a hamisnak, a jónak és a rossznak egyedüli bírája, magamagának törvény, s természeti erejénél fogva elégséges arra, hogy az emberek és népek jólétéről gondoskodjék.

  4. A vallás minden igazsága az emberi ész veleszületett erejéből származik; ezért az ész a legfőbb szabály, amellyel az ember minden nemű igazság ismeretét megszerezheti, vagy meg kell szereznie.

  5. Az isteni kinyilatkoztatás tökéletlen: s ezért folytonos és vég nélküli haladásnak van alávetve, hogy az emberi ész haladásának megfeleljen.

  6. Krisztus hite ellenkezik az ésszel, és az isteni kinyilatkoztatás nemcsak hogy semmit sem használ, hanem még árt is az ember tökéletesedésének.

  7. A Szentírásban fölhozott és elmondott jövendölések és csodák költők koholmányai, s a keresztény hit titkai nem egyebek, mint bölcseleti kutatások összegzései; mindkét Szövetség könyvei kitalált mítoszokat tartalmaznak; sőt maga Jézus Krisztus mitikusan alkotott személy.

II. Mérsékelt racionalizmus
  1. Minthogy az emberi ész a vallással egyenlő, azért a teológiai tudományokkal éppúgy kell bánni, mint a bölcseletekkel.

  2. A keresztény vallás minden dogmája különbség nélkül tárgyát képezi a természetes tudománynak vagy a bölcseletnek; s a csupán történetileg kiművelt emberi ész, természeti erejével és alapelvei nyomán, minden, még a legrejtettebb értelmű dogmák valódi ismeretére is képes eljutni; mihelyt ezek a dogmák az ész előtt tárgyi valóságként jelennek meg.

  3. Mivel más a bölcselő s más a bölcselet, azért a bölcselőnek jogában áll, sőt kötelessége azon tekintély alá vetni magát, amelyet ő maga igaznak ismer el, de a bölcselet semmi tekintélynek nem hódolhat, s nem is kell hódolnia.

  4. Az Egyháznak nemcsak hogy nem kell soha megfednie a bölcseletet, hanem el is kell tűrnie a bölcselet tévedéseit, sőt rá kell hagynia, hogy maga javítsa ki önmagát.

  5. Az Apostoli Szék és a Római Kongregációk rendeletei a tudomány szabad előrehaladását akadályozzák.

  6. Azon módszerek és alapelvek, amelyek szerint a régi skolasztikus tanítók a teológiát kiművelték, a legkevésbé sem felelnek meg napjaink szükségleteinek és a tudományok előrehaladásának.

  7. A bölcseletet is a természetfölötti kinyilatkoztatásra való tekintet nélkül kell tárgyalni.

III. Indifferentizmus, latitudinarizmus
  1. Minden embernek szabadságában áll azon vallást követni s vallani, amelyet értelmének világossága által vezettetve igaznak tart.

  2. Az emberek bármely vallás gyakorlása által föltalálhatják az örök üdvösségre vezető utat, s elnyerhetik az örök üdvösséget.

  3. Legalább jó reménységgel kell lennünk mindazok üdvösségét illetően, akik nincsenek Krisztus igaz Egyházában.

  4. A protestantizmus nem egyéb, mint különböző alakja ugyanazon igaz, keresztény vallásnak, amelyben mód van rá éppúgy tetszeni az Istennek, mint a katolikus Egyházban.

IV. Tévedések az Egyházról és annak jogairól
  1. Az Egyház nem valódi és tökéletes társaság, amely egészen szabad, és nem rendelkezik saját és állandó jogokkal, amelyekkel isteni alapítója felruházta, hanem az államhatalom dolga meghatározni, melyek az Egyház jogai és a keretek, amelyeken belül ugyanezeket a jogokat gyakorolhatja.

  2. Az egyházi hatalmat nem illeti meg, hogy akaratát érvényesítse az állami kormányzat engedélye nélkül.

  3. Az Egyháznak nincs hatalmában, hogy tantételként meghatározza: a katolikus Egyház vallása az egyedül igaz vallás.

  4. A kötelezettség, amelynek a katolikus tanítómesterek és írók egészen le vannak kötelezve, le van szűkítve kizárólag azokra a dolgokra, amelyeket az Egyház tévedhetetlen ítélete mint hittételeket ad elénk, mindenki hitének tárgyaként (vö. a 2879. ponttal)

  5. A római pápák és az egyetemes Zsinatok hatalmuk határaitól eltértek, a fejedelmek jogait bitorolták, és a hit és erkölcs dolgainak a lényegi értelmezésében is tévedtek.

  6. Az Egyház az erő alkalmazásának hatalmával nem rendelkezik, és nincs semmilyen hatalma, közvetlen vagy közvetett, az idő múlásának alávetett dolgokban.

  7. A püspöki mivolttal együtt járó hatalmon kívül rendelkezésre van bocsátva egy másik, egy időleges hatalom, amelyet az államhatalom hagy létezni vagy kifejezetten vagy hallgatólagosan, és ezért az államhatalom vissza is vonhatja, amikor tetszik neki.
  8. Az Egyháznak nincs eredendő és törvényes joga a szerzésre és birtoklásra.

  9. Az Egyház szent szolgáit és a római pápát az evilági dolgok minden felügyeletéből és fennhatóságából egészen ki kell zárni.

  10. A püspököknek, a kormányzat engedélye nélkül, nem szabad még magukat az apostoli Leveleket sem közzétenni.

  11. A római pápa adományozta kedvezményeket úgy kell értékelni mint érvényteleneket, hacsak nem a kormányzaton keresztül kérvényezték ezeket.

  12. Az Egyház és az egyházi személyek mentessége a polgári jogból veszi eredetét.

  13. Egyháziak világi peres ügyeinél, akár polgáriak, akár büntetőjogiak azok, az egyházi ítélőszéket egészen figyelmen kívül kell hagyni még akkor is, ha az Apostoli Széket meg is kérdezték és az rosszallását fejezi ki.

  14. A természetjog és a jogegyenlőség minden megsértése nélkül szüntethető meg az a személyes mentesség, amely szerint az egyházi személyek ki vannak véve a katonáskodás vállalásának és gyakorlásának terhe alól; ezt az eltörlést pedig a polgári haladás követeli meg, amely leginkább a szabadabb elvű kormányzás képére van megalkotva a társadalomban.

  15. Nem egyedül az egyházi joghatósági hatalmat illeti meg saját és eredendő jogon, hogy irányt szabjon teológiai dolgokban a tanításnak.

  16. Azoknak a tanítása, akik a római pápát egy szabad és az egyetemes Egyházban cselekvő fejedelemhez hasonlítják, olyan tanítás, amelynek a középkorban nagy befolyása volt.

  17. Semmi sem tiltja, hogy valmelyik egyetemes Zsinat úgy szavazzon, vagy az egész nép úgy cselekedjék, hogy a legfőbb papi méltóságot a Római püspökről és a Városról egy másik püspökre és másik városra ruházzák át.

  18. A nemzeti zsinat döntése semmi más vitát nem enged meg, és a polgári közigazgatás erre a határidőre követelheti a dolog elintézését.

  19. Alapíthatók nemzeti egyházak, amelyek a római pápa hatalma alól ki vannak vonva, és teljesen el vannak választva.

  20. Azt, hogy az Egyház szétvált keleti és nyugati egyházakra, a római pápák túlzott ítéletei okozták.
V. Tévedések a társadalmat illetően, azt részint önmagában, részint az Egyházhoz való viszonylataiban szemlélve
  1. A köztársaság jogállásra, mint ami az összes jogok eredete és forrása, olyan hatalmas, hogy semmilyen keretek nem határolják.

  2. A katolikus Egyház tanítása az emberi társadalom javának és előnyeinek ellenére van.

  3. Az államhatalmat, mégha azt hitetlen uralkodó gyakorolja is, nemleges közvetett hatalom illeti meg a szent dolgok felett; ezért őt nemcsak az a jog illeti meg, amit úgy neveznek: „hivatalból üldözendő”, hanem az a jog is, amelyet így neveznek: „fellebbezés a visszaélés miatt”.

  4. Mind a két hatalom törvényei közt ha konfliktus támad: a polgári jog az erősebb!

  5. A világi hatóságnak hatalma van eltörölni, magyarázni és érvénytelenné tenni az általában „konkordátumok”-nak nevezett ünnepélyes megállapodásokat, amelyek az Apostoli Székkel köttettek az egyházi mentességet illető jogok gyakorlásáról. A világi hatóság mindezeket megteheti az Apostoli Szék egyetértése nélkül, sőt még ha ez fel is szólal ellene.

  6. Az államhatalom belefolyhat olyan dolgokba, amelyek a vallást, az erkölcsöket és lelkiéleti irányítást illetik. Ezért megítélheti azokat az eligazításokat, amelyeket az Egyház lelkipásztorai, tisztüknél fogva, mint lelkiismeretben kötelező szabályt adnak ki, sőt dönthet az isteni szentségek kiszolgáltatásáról, és az azok felvételéhez szükséges felkészültségi állapotról.

  7. A nyilvános iskolák egész irányítását, amelyekben valamelyik köztársaság keresztény ifjúsága a képzést kapja, valamilyen meggondolásból csakis a püspöki szemináriumokat kivéve, az államhatalomnak lehet és kell alárendelni, éspedig úgy rendelni alá, hogy semmilyen más hatalomnak ne fogadják el, hogy valami joga lenne beleavatkozni az iskolai rendtartásba, a tanulmányok irányításába, a fokozatok adományozásába, a mesterek kiválasztásába és jóváhagyásába.

  8. Sőt, magukban az egyházi szemináriumokban is a tanulmányozás alkalmazandó módszere alá van vetve az államhatalomnak.

  9. A társadalom érdeke azt követeli, hogy a népiskolákat, közintézményeket, amelyek a tudomány és a komolyabb szakmák továbbörökítésére és az ifjúság nevelésének az ápolására vannak rendelve, vegyék ki az Egyház minden befolyása, mértéket megszabó ereje és ráhatása alól, és vessék alá teljesen az állami és a politikai hatalom határozatainak az uralkodók tetszése, és a kor általános eszméinek mértéke szerint.

  10. Katolikus férfiak számára elfogadható az ifjúság képzésének az a módja, amely a katolikus hittől és az Egyház hatalmától el van különítve, és amely csakis a természeti dolgok tudását, és csak, vagy legalábbis elsődlegesen, a világi társadalmi élet céljait veszi tekintetbe.

  11. Az államhatalom megakadályozhatja, hogy a vallási elöljárók és a népből a hívők a római pápával szabadon és kölcsönösen tartsák a kapcsolatot.

  12. A világi hatalomnak magától értődően joga van püspököket kinevezni, és megkívánhatja tőlük, hogy intézzék az egyházmegyék kormányzását, mielőtt azok a Szentszéktől a kánoni beiktatást és az apostoli levelet megkapnák.

  13. Sőt, a világi kormányzatnak joga van püspököket felfüggeszteni a lelkipásztori szolgálat gyakorlásában, és nem tartozik engedelmeskedni a római pápának a püspökségek alapítása és a püspökök kinevezése tekintetében.

  14. A kormányzat saját jogon megváltoztathatja a mind a nők, mind a férfiak szerzetesi fogadalmára egyházilag előírt életkort, és az összes szerzetes családoknak megszabhatja, hogy engedélye nélkül senkit ne engedjenek ünnepélyes fogadalomtételre.

  15. Érvénytelenné kell tenni azokat a törvényeket, amelyek a szerzetes családok helyzetének a biztosítását és azok jogait és kötelességeit illetik; sőt, az állami kormányzat mindazoknak segítséget nyújthat, akik a szerzetesi élet magukra vállalt intézményétől meg akarnak szabadulni, és az ünnepélyes fogadalmat meg akarják szegni; és ugyanígy ezeket a szerzetesi családokat, éppen úgy mint a káptalani egyházakat és az egyszerű javadalmakat, még kegyúri jogúakat is, tejesen megszüntetheti, és javaikat és jövedelmeiket az államhatalmi közigazgatásnak és döntésnek alárendelheti, és mint annak sajátját követelheti.

  16. A királyok és fejedelmek nemcsak kivételezettek az egyházi joghatósággal szemben, hanem a joghatóság megszüntetésének a kérdéseiben is felette állnak az Egyháznak

  17. Az Egyházat az államtól és az államot az egyháztól szét kell választani.

VI. Tévedések a természetes és a keresztény etikáról
  1. Az erkölcsi törvényeknek nincs szükségük az isteni megerősítésére, és a legkevésbé sincs arra szükség, hogy az emberi törvények a természetjoghoz idomuljanak, vagy kötelező erejüket Istentől kapják.

  2. A bölcseleti dolgok és az erkölcsök tudománya, ugyanígy a polgári törvények, elfordulhatnak és el is kell fordulniuk az isteni és az egyházi tekintélytől.

  3. Más erőket nem kell elismerni, csak azokat, amelyek az anyagba vannak helyezve, és minden erkölcsi fegyelmet és tisztességet a gazdaság bármi módon való halmozásába és növelésébe és az élvezetek kielégítésébe kell helyezni.

  4. A jog a tényszerű cselekedetben van, és minden emberi kötelesség üres elnevezés, és minden emberi cselekedet jogerős.

  5. A tekintély ereje nem más, mint nagyszámú anyagi erő összessége.

  6. A cselekedet szerencsés igazságtalansága a jog szentségében semmilyen kárt nem tesz.

  7. Ki kell hirdetni és meg kell tartani azt az elvet, amelyet a „be-nem-avatkozás” elvének neveznek. [Ehhez az elvhez folyamodott III. Napóleon francia császár, hogy ne kelljen megtartania ígéreteit, és ne kelljen segítséget nyújtania IX. Piusnak a pápai állam területére betörő piemonti seregek ellen]

  8. Szabad vonakodni a törvényes fejedelmeknek való engedelmességtől, sőt szabad fellázadni is.

  9. Részint akármelyik legszentebb eskü megszegését, másrészt bármely gaz és becstelen, az örök törvénnyel ellenkező cselekedetet nemcsak hogy nem kell rosszallni, hanem az teljesen megengedett, és felsőfokú dicséretekkel kell magasztalni, amikor azt hazaszeretetből cselekszik.

VII. Tévedések a keresztény házasságról
  1. Semmilyen meggondolásból nem lehet bevezetni, hogy Krisztus a házasságot szentségi méltóságra emelte.

  2. A házasság szentsége nem más valami, mint egy szerződés járuléka, és attól elválasztható, és maga a szentség egyedül csak az esküvői áldáson alapszik. [A tétel második részében kifejezett egyedi véleményhez hozzájárult pl. Melchior Cano, aki szerint keresztények között a házasság csakis az esküvői áldás révén válik sajátos értelemben szentséggé.]

  3. A természetjog értelmében a házassági kötelék nem felbonthatatlan, és különböző esetekben, az úgynevezett sajátos értelemben a válást az állami hatóság megerősítheti.

  4. Az Egyháznak nincs hatalma házasságot bontó akadályokat bevezetni, hanem az a hatalom az állami hatóságot illeti meg, amelynek a meglévő akadályokat el kell törölnie.

  5. Az Egyház a kedvezőtlen századokban elkezdte bevezetni a bontó akadályokat nem saját jogán, hanem azzal a joggal élve, amelyet az állami hatóságtól vett kölcsön.

  6. A Tridentinum kánonjai, amelyek a kiközösítés büntetésével sújtják azokat, akik tagadni merik: megvan az Egyháznak a képessége bontó akadályok bevezetésére (vö. az 1803. sk. ponttal), vagy nem hittaniak, vagy erre a kölcsönzött hatalomra értendők.

  7. A Tridentinum alaki előírása (vö. az 1813. skk. ponttal), az érvénytelenség büntetése mellett sem kötelez, ha az állami törvény más alaki előírást határozott meg előre, és úgy rendeli, hogy ennek az új formának az érvényesítésével érvényes a házasság.

  8. Elsőként VIII. Bonifác állította, hogy a szentelésben tett tisztasági fogadalom a házasságot semmissé teszi.

  9. Merőben polgári szerződés hatásaként fennállhat keresztények között valóban annak nevezhető házasság, és hamis beállítás, hogy vagy mindig szentség a házassági szerződés keresztények között, vagy semmilyen szerződésről nincs szó, ha a szentséget kizárjuk.

  10. A házassági peres ügyek és a jegyességek természetüknél fogva állami illetékesség alá tartoznak. [Ide vonható két másik tévedés az egyháziak nőtlenségének eltörléséről és a házas állapot elébe helyezéséről a szüzesség állapotának.]

IX. Tévedések a római pápa állami fennhatóságáról
  1. Vitatkoznak egymás közt a keresztény és katolikus Egyház fiai arról, hogy a világi uralkodás a lelkivel összefér-e.

  2. A világi állam megszüntetése, amelyet az Apostoli Szék birtokol, a legnagyobb mértékben járulna hozzá az Egyház szabadságához és boldogulásához.

X. Tévedések, amelyek a modern liberalizmusra vonatkoznak
  1. A mi korunkban többé nem üdvös a katolikus vallást úgy tekinteni, mint egyedüli államvallást, kirekesztve a többi istentiszteleti formát, bármelyiket.

  2. Ezért bizonyos, katolikusnak nevezett vidékeken dicséretes módon törvény biztosítja, hogy az oda bevándorló embereknek legyen szabad megtartaniuk bármilyen saját kultuszuk nyilvános gyakorlását.

  3. Igazán hamis beállítás, hogy bármelyik istentiszteleti formának állami szabadsága van, és ugyancsak az, megadni mindenkinek a teljes lehetőséget, hogy bármilyen véleményt és gondolatot mindenki színe előtt kinyilváníthasson, mert az a népek erkölcseinek és a lelkeknek a könnyebb romlásához, és a vallási különbségtétel nélküliség pestisének az elterjedéséhez vezet.

  4. A római pápának lehet és kell a haladással, a szabadelvűséggel és az újabb polgáriasodással összebarátkoznia és egyezkednie.